A kapcsolatfüggőség tüneteiről kérdezte a Lelked-Rajta klinikai szakpszichológusát Sebők Judit, a ridikül.hu újságírója.

A kapcsolatfüggőség is egyfajta betegség. Függünk a másiktól, csak akkor érezzük magunkat biztonságban, ha van mellettünk egy társ. Egyre gyakrabban használjuk ezt a fogalmat, és gyakran talán tévesen is. Számtalan kérdés merült már fel a témával kapcsolatban, ideje, hogy néhányat megválaszoljunk.

A kapcsolatfüggő emberre jellemző a kóros alárendeltség a kapcsolatban, és az észszerű határon túli ragaszkodás a kapcsolathoz. Hogy ez pontosan mit jelent, hogyan értelmezhetjük a jelenséget, valamint hogyan vehetjük észre, ha mi vagy a környezetünkben valaki kapcsolatfüggő, arról Lukács Márton pszichológus mesélt. „A kapcsolatfüggő ember az önmagáról alkotott képét, önértékelését, véleményét, tetteit mindig a másik féllel összefüggésben értékeli. Viselkedése lehet erőszakos és manipulatív, máskor önmagát feladó és alárendelő. Retteg a kapcsolat elvesztésétől, attól, hogy egyedül marad, ezért minden eszközt megragad annak érdekében, hogy a másikat bent tartsa a kapcsolatban. A másik féltől – aki lehet a párja, a gyermeke, a szülője – állandó figyelmet, gondoskodást, visszajelzést, megerősítést vár. Pont, mint amit egy kisgyermek vár a szüleitől.” Ez a fajta függőség több okra is visszavezethető. A kapcsolatfüggőség kialakulásában a biztonságos kapcsolat gyermekkori sérülésének van szerepe. Az egészséges fejlődés során a gyermek először szimbiotikus egységben él az anyjával, majd képessé válik az anyától való távolság elviselésére. A kamaszkorban pedig az önállósodás a feladat. Ennek sikeres teljesítése után alakul ki az a független személyiség, aki képes egy együttműködésen alapuló, egyenrangú kapcsolatra. Ha ez a fejlődés sérül, az biztonságvesztést eredményezhet, és ez vezethet a másik személyhez történő görcsös ragaszkodáshoz, a kapcsolatfüggőséghez.

A nők könnyebben kérnek segítséget

A társadalmunk hajlamos rásütni a nőkre, hogy ők azok, akik inkább szenvednek ettől a függőségtől. Pedig azok alapján, amit Márton elmondott, nem lehet általánosítani. „Mivel az egyén a gyermekkori elutasítástól, elhagyástól, sérüléstől, megszégyenítéstől való félelméből adódóan válik a későbbiekben kapcsolatfüggővé, így mind a két nem egyformán érintett lehet. Azonban a praxisomban többségében nők jönnek ilyen jellegű panaszokkal, ami azt mutatja, ha nem is gyakoribb náluk a kapcsolatfüggőség, de gyakrabban fordulnak vele pszichológushoz.”

Depresszióval fordulnak pszichológushoz

„A kapcsolatfüggőség felismerése nem könnyű. A páciensek legtöbbször depresszióval vagy különféle stresszbetegségekkel kerülnek pszichológushoz, a tüneteik hátterében több dolog is meghúzódhat” – mondja Lukács Márton.

Árulkodó viselkedésminták lehetnek:

• Gyakran hibáztatja magát, de felháborodik, amikor mások kritizálják.
• Elhárítja a dicséretet, de elkeseredik, ha nem dicsérik.
• Rettentően fél az elutasítástól, elhagyástól és egyedül maradástól, így a legnagyobb visszaéléseket is eltűri azoktól, akikhez ragaszkodik.
• Képtelen az önszeretetre, és úgy érzi, senki sem szereti.
• Nem tudja elhinni, hogy képes lenne egyedül is megállni a helyét.
• Nem mondja azt, amit gondol. Nem azt gondolja, amit mond.
• Nehezére esik, hogy a tárgyra térjen, és nem biztos benne, mi az, amiről valójában beszélni szeretne.
• Nem képes nemet mondani.
• A beszélgetések során kizárólag mások meghallgatása után képes véleményt nyilvánítani.
• Gyakran érez ijedtséget, haragot, sértettséget, de fél a saját haragjától, ahogyan mások haragjától is.
• Úgy gondolja, el fogják hagyni, ha kimutatja dühét, ezért elfojtja azt. Fél attól, hogy elveszíti a kontrollt, ezért érzelmileg próbál távol maradni.
• A szexet sem élvezi igazán, mert nehezére esik kifejezni azt, hogy mi is okozna számára valódi élvezetet.
• Diszfunkcionális családból származik, amelyhez ambivalens passzív és/vagy agresszív viszony fűzi.

A függőségtől megszabadulni nem lehetetlen!

„A kapcsolatfüggőség kezelésének első lépése a zavar tudatosítása, vagyis annak felismerése, hogy a páciens tehetetlen másokkal szemben, függ tőlük. A pszichoterápiás kezelés fontos aspektusa a saját igények, mentális, érzelmi és spirituális szükségletek azonosítása. A terápia során megtapasztalhatja a kliens, hogy ezek kifejezése, megélése nem veszélyes, sőt, a pszichológus támogatja ezeket. A terápiának továbbá a korai traumák azonosítására és újra átélésére is fókuszálnia kell, amelyeket a biztonságot nyújtó terapeuta segítségével tud megélni a személy. Az egyéni terápiák mellett hasznosnak bizonyulnak a párterápiák, a családterápiák, illetve különböző csoportterápiák is.”

http://www.ridikul.hu/2016/09/11/a-kapcsolatfuggoseg-tunetei-elsore-alig-felismerhetoek/