A gyász egy veszteségélményre adott egyéni reakció, mely jelentős változást eredményezhet érzelmi életünkben, gondolkodásunkban, szociális kapcsolatainkban, viselkedésünkben.

Lezajlását négy szakaszra bonthatjuk: sokk, kontrollált szakasz, konfrontáció, adaptáció. Ezeket a fázisokat megelőzheti az anticipációs gyász, amely abban az esetben alakulhat ki, mikor az egyén már a szeretett személy halála előtt elkezd azzal foglalkozni, hogy milyen lesz szembenézni a másik halálával. A sokk szakasza a szeretett személy elveszítésekor indul, percekig, órákig vagy napokig tarthat. Ilyenkor a gyászoló intenzív érzelmeket élhet át, vagy épp ürességet. Kialakulhatnak koncentrációs nehézségek. Gyakori reakció ebben a fázisban, hogy a gyászoló tagadásba menekül és el sem tudja hinni, hogy valóban veszteség érte. Ezt követi a kontrollált szakasz, mely alatt a gyászoló főként a temetéssel kapcsolatos teendőket intézi. Furcsán megváltozottnak tapasztalhatja a külvilágot, emellett kifejezetten érzékennyé, ingerlékennyé válhat. Ez a fázis általában a temetés lezajlásakor véget ér. A kontrollált szakaszt a konfrontáció szakasza követi, mely hónapokig tarthat. Ez alatt a gyászoló számtalan intenzív érzést élhet át: magányosság, lehangoltság, üresség, szorongás, düh, önvádlás. Ehhez a fázishoz hozzátartozhat, hogy a gyászoló átmenetileg úgy érzékeli, mintha a halott még jelen lenne. Akár illúziók, hallucinációk is megjelenhetnek. Egyaránt jellemző lehet az elveszített személyhez kötődő helyek és egyéb emlékeztetők kerülése, valamint ezek intenzív keresése. A konfrontáció szakaszában sokféle testi tünet is kialakulhat, például alvási problémák, étvágytalanság, szédülés, fáradtság, gyomorpanaszok, mellkasi diszkomfort. Az utolsó szakasz az adaptáció, mely alatt az intenzív érzelmek és a testi panaszok enyhülnek, és a gyászoló már nem úgy gondol az elveszített emberre, mint külső személyre. Az egyén egyre inkább képes úgy funkcionálni az életében, mint korábban. A „normális” gyász ezen szakaszok mentén zajlik, melyekben előfordulhatnak kisebb-nagyobb eltérések az ismertetett jellemzőkhöz képest, hiszen a gyászreakció mindig az egyénre jellemző.

Az eddig leírtaktól eltérő, patológiásnak tekinthető reakciókat nevezzük komplikált gyásznak. Kialakulására számos tényező hajlamosíthat (halmozott veszteség, erőszakos vagy váratlan haláleset, gyermek halála, stb.). A komplikált gyásznak több formáját különíthetjük el. Krónikus gyászról beszélünk abban az esetben, mikor a gyász időtartama számottevő eltérést mutat a normál folyamathoz képest, például éveken keresztül fennállnak a reakciók. Amennyiben a gyász intenzitása tér el a „normálistól”, két típusú reakciót különíthetünk el. A bagatellizáció azt jelenti, hogy a gyászoló úgy viselkedik, mintha nem élte volna át a veszteséget. Ennek hátterében állhat erős düh vagy bűntudatosság. A második típus a gyász abnormális intenzitását tekintve a hipertrofikus gyász, amely leggyakrabban váratlan haláleset vagy gyermek elveszítése következtében alakul ki. Az ismertetett reakciók ekkor különösen erősek lehetnek. A komplikált gyász következő formája a torzult gyász, melyre testi vagy pszichés betegségek kialakulása jellemző. Normál gyász esetén is dönthet úgy az illető, hogy pszichológus segítségét kéri ebben a nehéz élethelyzetben, komplikált gyász esetében azonban elengedhetetlen, hogy szakemberhez forduljon a gyászoló. Ez segít abban, hogy a személy végigjárja az említett szakaszokat és újra helyreálljon az egyensúly az életében. Ez nem egyszerű és nem rövid folyamat. Egy szeretett hozzátartozónk vagy barátunk elveszítése mindig krízishelyzetet jelent, épp azért, mert olyasvalaki hiányával kell megbirkóznunk, aki fontos volt számunkra. A gyász témakörére is érvényes tehát, ami valamennyi pszichés problémából való felgyógyulásra: nem lehet siettetni, felgyorsítani, kihagyni lépéseket, azonban a krízissel való szembenézés egy szakember támogató kíséretében elvezethet bennünket a gyógyulás felé.