A pánikzavar egy olyan szorongásos kórkép, ami általában fiatal felnőttkorban kezdődik, és amelyre bejósolhatatlanul jelentkező pánikrohamok kialakulása jellemző. 

Egy-egy pánikroham hirtelen, néhány perc alatt alakul ki, majd általában fél óra alatt lezajlik. A betegek a roham lezajlása alatt általában az alábbi tüneteket élik át: heves szívverés, légszomj vagy fulladásérzés, izzadás, remegés, kellemetlen érzés a mellkasban, hányinger, szédülés, ájulásérzés, halálfélelem, az önkontroll elveszítésétől való félelem, zsibbadás, hidegrázás vagy felhevülés érzése, önmaga vagy a külvilág valószerűtlenségének, megváltozottságának érzése. A betegekben általában hamar kialakul egyfajta félelem azzal kapcsolatban, hogy váratlanul újabb pánikrohamot fognak átélni, mely felett nincs kontrolljuk. Ez súlyos esetben ahhoz vezethet, hogy a személy kerülni kezdi azokat a helyszíneket, ahol már átélt korábban pánikrohamot, így élettere jelentősen beszűkülhet, károsítva ezzel a szociális kapcsolatokat, a munkaképességet, az iskolai teljesítményt.

A betegek gyakran úgynevezett biztonsági viselkedéseket alkalmaznak, hogy megóvják magukat a pánikrohamok kialakulásától, azonban ezzel akaratlanul fenntartják állapotukat. A biztonsági viselkedés részét képezheti például azoknak a helyszíneknek a kerülése, amelyekkel kapcsolatban a személy úgy véli, hogy pánikrohamot fognak provokálni. Az elkerülés révén a beteg nem jut saját elképzelése cáfolatához, vagyis nem győződhet meg arról, hogy lehetséges az is, hogy mégsem alakul ki pánikroham az adott helyszínen. Ezáltal fennmarad az elkerülés és a félelem.

A pánikrohamok hátterében a vegetatív idegrendszer aktivitásfokozódása áll, ami vészreakciónak felel meg. Ezen élettani változások funkciója alapvetően a vészhelyzetekkel való megküzdés („üss vagy fuss” reakció), azonban pánikbetegeknél a testi változások „valódi” vészhelyzet hiányában is kialakulnak. A páciensek a kognitív elmélet szerint hajlamosak a fizikai tüneteik félreértelmezésére és túlreagálására. A szervezet természetes reakcióját (pl. több kávé elfogyasztása után fokozottabb szívdobogás) veszélyes elváltozásnak minősítik, az ijedtség következményeként azonban az eredeti testi tünetek erősödnek (hevesebb szívdobogás), így a beteg önrontó körbe kerül. Minél erősebb tüneteket tapasztal, annál jobban szorong, és minél inkább szorong, annál inkább felerősödnek a tünetek. A betegség kialakulásában szerepet játszhatnak emellett örökletes tényezők, például a vegetatív idegrendszer túlzott aktivációjának hajlama, illetve bizonyos készségek hiánya (pl. önmegnyugtatási készség). Pánikzavar gyakran kezdődik egy biztonságot nyújtó kapcsolat elveszítése vagy egyéb veszteségélmények elszenvedése után.

A terápia során fontos a pánikzavar hátterében álló okok feltárása, illetve a tünetek kezelése, melynek részét képezheti relaxációs technikák elsajátítása, a tünetek félreértelmezésének és katasztrofizálásának megváltoztatása, valamint a biztonsági viselkedések felszámolása.